|
Teljes körű mobiltelefonos e-ügyintézés működik Tokajban 2006-10-03, 07.40:13
Nyomtatás |
PDF
A Zempléni Településszövetség Napján ünnepélyes keretek között mutatták be Tokaj elektronikus és mobiltelefonos ügyfélszolgálati rendszerét.
Túl a közigazgatási eljárásról (Ket) szóló előírásokon, Tokaj város vezetése a kényelmi szempontokat, valamint a mind szélesebb körben való rendelkezésre állást is kiemelt szempontként kezelte, és felismerte, hogy egy önkormányzat is kihasználhatja a mobiltelefont mint ügyfélkapcsolati eszközt.
"A cél az volt, hogy az önkormányzat minden olyan mobiltelefonos ügyintézési, ügyfélszolgálati funkciót megvalósítson, amit a jogi szabályozás megenged és a technológia lehetővé tesz" - mondta Májer János, Tokaj város polgármestere.
A kifejlesztett KET-KIT és KET-KIT mobil nevű megoldásokon alapuló mobil ügyfélkapcsolati rendszernek köszönhetően az ügyfelek bejelentéseket, tehetnek, ügyfélfogadási időpontot foglalhatnak, szavazhatnak, tájékozódhatnak ügyeik állásáról, és számos egyéb módon kommunikálhatnak az önkormányzattal. Alkalmas a Ket. által, mobiltelefonon lehetővé tett ügyintézési cselekmények (idézés, értesítés, hiánypótlási felszólítás, stb.) bonyolítására is.
Ezzel a fejlesztéssel Tokaj az első hazai önkormányzatok egyike, amely interaktív mobiltelefonos ügyfélszolgálati rendszert vezetett be. A JAVA kliens előnye, hogy az ügyfeleknek nem kell bonyolult kódszavakat, telefonszámokat megjegyezniük, a könnyen kezelhető menürendszer segítségével szerteágazó funkcionalitást használhatnak.
Tokaj város önkormányzata Magyarországon az elsők között ismerte fel az internetes megjelenés fontosságát: már 1998-ban elkészítette portálját a http://www.tokaj.hu/-t, amely mindmáig az egyik legkorszerűbb az önkormányzati weboldalak között, és az egyetlen ilyen honlap, amely valóban bevételt termel a városnak, az oldalon működtetett online borkereskedésnek köszönhetően. 2005-ben, az elektronikus ügyintézés lehetőségét megteremtő, a közigazgatási eljárásról szóló 2004. évi CXL. Törvény (Ket.) hatályba lépésével tűzte ki céljául a város vezetése az elektronikus ügyintézés megvalósítását. Tokaj számára azonban nem állt rendelkezésre pályázati forrás, saját szűkös költségvetéséből kellett megvalósítania a feladatot.
Publikáló: DocuWorld, dátum: 2006. 10. 03., Forrás: Magyar Rádió Online
|
|
|