|
Bemutatkozik a Közigazgatási Informatikai Bizottság 2007-11-18, 19.44:00
Nyomtatás |
PDF
Új szervezet támogatja a közigazgatási modernizációt: a Közigazgatási Informatikai Bizottság feladatai közé tartozik egyebek mellett az elektronikus közigazgatás fejlesztésének összehangolása és ügyfélbarát rendszerek kiépítésének elősegítése is.
A Közigazgatási Informatikai Bizottág
A közigazgatási modernizációs feladatok kormányzati szintű egységes kezeléséhez a jelenlegi tárcaközi bizottsági struktúra egyszerűsítése, valamint a döntési kompetenciák szélesítése tűnt szükségesnek. A kormány ezért – az ITKTB Elektronikus Közigazgatási Albizottsága (ELKA), a Kormányzati Informatikai Egyeztető Tárcaközi Bizottság (KIETB), valamint az Elektronikus Kormányzat Operatív Bizottság (EKOB) feladatainak egyesítésével – az 1026/2007. (IV. 11.) Korm. határozattal létrehozta a Közigazgatási Informatikai Bizottságot (KIB).
A hatékony, szolgáltató közigazgatás megteremtése érdekében a KIB elősegíti a megfelelő intézmények, folyamatok összhangjának megteremtését, a különböző adatbázisok konszolidációját, a célhoz kötött és megfelelően kontrollált elektronizált adatmozgások megvalósítását. A szolgáltatások újraszervezésével a meglévő szolgáltatások minőségének javítását, valamint az új szolgáltatások létrehozását támogatja.
A KIB alapvető feladatai (az Új Magyarország Fejlesztési Terv közigazgatási operatív programjaival összhangban):
- a közigazgatási informatika koordinációjának megújítása;
- az elektronikus közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztésének összehangolása;
- a közszolgáltatások színvonalának javítását szolgáló együttműködési képesség javítása;
- az elektronikus kultúra terjesztése;
- ügyfélbarát rendszerek kiépítésének elősegítése;
- a háttérrendszerek fejlesztésének összehangolása, amiben a szervezési, illetve jogi és műszaki szabályozások, szabványok, ajánlások elkészíttetése, aktualizálása meghatározó szerepet játszik.
A KIB koordinációs fórumot biztosít az IT-vonatkozású programok strukturális tervezéséhez, a korszerű informatikai megoldások, technológiák, eszközök közigazgatásban történő alkalmazásához, az informatikai biztonság kultúrájának terjesztéséhez, szabványok, ajánlások elkészítéséhez, valamint az EU közigazgatási, közszolgálati informatikai programjaiban való részvételhez.
KIB felépítése és működése
Az új koordinációs fórum feladatköre a közigazgatási informatika egészére kiterjed, ezért tagjainak köre magába foglalja a központi államigazgatási szervek és az önkormányzati igazgatás képviselőit egyaránt. A KIB tagjai a közigazgatási informatika fejlesztésében érintett valamennyi intézmény legnagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező képviselői. A teljes feladatkör lefedéséhez a tudományos és az üzleti szféra mellett elengedhetetlen volt valamennyi önkormányzati szövetség és a jegyzők szövetségének meghívása is.
A KIB elnöke a közigazgatási informatikáért felelős kormánybiztos, titkára a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat- központ (MEH EKK) E-Közigazgatási Főosztályának vezetője. A KIB zavartalan működését biztosító adminisztratív és szakmai jellegű feladatokat a MeH EKK látja el. A KIB a munkaprogramját maga állapítja meg, üléseket szükség szerint, de évente legalább 3 alkalommal tart.
A KIB-bel kapcsolatos minden információ, háttéranyag a MEH EKK honlapján www.ekk.gov.hu július végétől elérhető.
Fokozott figyelem az önkormányzatokra
A KIB – munkájának megalapozására – állandó és ad hoc szakmai albizottságokat hoz létre és működtet.
Az albizottságok:
Elektronikus Közszolgáltatások Albizottság
E-Önkormányzati Albizottság
Hálózati és Távközlési Albizottság
Jogi és Mûszaki Szabályozási Albizottság
IDA Szakértõi Albizottság
Felmerült az igény az önkormányzati és a kormányzati oldalon egyaránt, hogy hasznos lenne a KIB munkáját támogatóan egy olyan kisebb létszámú, operatív testület felállítása, amely kifejezetten az önkormányzati rendszer e-közigazgatási kérdéseivel foglalkozik. A E-önkormányzati Albizottság 2007 júliusában alakult meg, ezzel létrejött a területet érintõ szakmai párbeszéd legfontosabb fóruma.
A KIB döntése alapján az albizottság első elnöke dr. Ipkovich György a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviseletében, ennek megfelelően a titkársági teendőket is átvette az MJVSZ. Az elfogadott ügyrend alapján a tagok az országos önkormányzati érdekszövetségek és a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat- központ (MEH EKK) delegált munkatársai.
A szakmaiságot és a helyi érdekek megjelenítését garantálja a Jegyzők Országos Szövetségének részvétele. A jegyzők ezen az egyesületen keresztül vehetnek részt a munkában, tehetnek javaslatokat és észrevételeket. A KIB nagymértékben számít is a segítségükre, hiszen hosszú út áll még előttünk az egységes és korszerű e-közigazgatás kiépítéséig.
Publikáló: Doc Art., dátum: 2007. 11. 18., Forrás: Jegyző >>>
|
|
|