|
Dokumentumkezelési Akadémia – második évfolyam 2010-01-05, 13.34:00
Nyomtatás |
PDF
A DocuWorld Dokumentum- és Iratkezelési Portál a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájával közösen, az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség támogatásával iratkezelési, dokumentumkezelési képzést (Dokumentumkezelési Akadémia – DA) indít – 2010-ben a második évfolyammal.
Dokumentumkezelési tanfolyam – Dokumentumkezelési Akadémia
Sikeresen vizsgáztak dokumentumkezelési tanfolyamunk első évfolyamának hallgatói
2009. decemberében – egy híján – sikeres vizsgát tettek Dokumentumkezelési Akadémiánk tanulói. Az egy hallgató halasztott vizsgáját 2010-ben fogja letenni. Hallgatóink olyan cégeket képviseltek egyebek mellett mint a MOL Nyrt., Richter Gedeon Nyrt., Díjbeszedő Holding, Montana Tudásmenedzsment Kft., Állami Autópályakezelő, illetve egy ügyvédi iroda.
Az első évfolyam tapasztalatai alapján a tematika módosult és itt megtekinthető, letölthető (PDF) – Dokumentumkezelési Akadémia 2010 tematika >>>
A 2010-ben induló második évfolyam jelentkezési határideje 2010. január 31. (A DA a hatékonyság miatt kisebb létszámú csoportokban indul, ezért célszerű lehet már most bebiztosítani részvételét – dokumentumkezelési tanfolyam jelentkezési lap >>>
Külsős előadások az Akadémián – szakmai misszió
Az oktatás célja egyrészt egy egységes tudásanyagot biztosítson a felhasználói oldal számára, amleynek birtokában jobban képesek felismerni a szervezeti érdekeket és nagyobb elismerésre tehetnek szert szervezetükön belül, másrészt, hogy bevonja a dokumentumkezelés, iratkezelés, tartalommenedzsment cégeit az oktatásba. Az első kurzusban előadásokat hallhattunk az ECM Consulting Kft. >>>, a Canon Hungária Kft. >>>, az Eurodoc2000 Kft. >>>, vezetőitől, illetve esettanulmányként az FHB dokumentumkezelésért felelős vezetője osztotta meg tapasztalatait (egyéb előadók és esettanulmányok mellett).
Ha érdeklődik előadás iránt, kérjük jelezze: Fodor Zoltán, 06/30/600 31 26 telefonszámon vagy levélben, DocuWorld Oktatás >>>.
Az oktatás testreszabása, szektor-sajátosságok beépítése
FONTOS: a tematika a jelentkező cégek, szervezetek igényei szerint bizonyos mértékig alakítható, változtatható – ne habozzon tehát, lépjen kapcsolatba velünk és mondja meg, hogy milyen témákat szeretne a törzsanyag mellett megtanulni! E-levél: DocuWorld Oktatás >>> vagy 06/30/600 31 26 telefonszámon.
Dokumentumkezelési Közösség
A kialakuló csapat nem hagyta magára a többieket a tanfolyam elvégzése után sem. A hallgatókkal abban maradtunk, hogy a tanulást folytatjuk – immár az iskolapadon kívül: ahol ez lehetséges látogatásokat szerveznek a többiek számára, hogy megismerkedhessünk egymás jó és legjobb gyakorlataival.
Ha szeretne egy szakmai közösség tagja lenni, kérjük, hogy vegye fel velünk a kapcsolatot: Fodor Zoltán, 06/30/600 31 26 telefonszámon vagy levélben, DocuWorld Oktatás >>>
Dokumentumkezelési tanfolyam – Dokumentumkezelési Akadémia
Elektronikus számla, elektronikus cégeljárás, digitális aláírás – minden vállalkozást (kisebbet vagy nagyobbat) és minden szervezetet egyaránt érintő és gyakran hallott fogalmak mostanában. Ha kíváncsi, hogy az Ön szervezete hogyan lehet versenyképesebb a dokumentumkezelés újjászervezése révén, hogy hogyan növelheti a szervezeti folyamatainak hatékonyságát a háttér-kiszolgáló folyamatok jobb működtetésével, ha meg akar felelni az egyre szigorodó előírásoknak és adóhatósági ellenőrzéseknek – itt a helye!
A program hasznos, naprakész információkat, a gyakorlatban azonnal hasznosítható tudást biztosít mindazok számára, akik iratkezeléssel, dokumentumkezeléssel foglalkoznak végrehajtói vagy döntéshozói szinten.
A képzés végén a résztvevők vizsgát tehetnek, amelynek sikeres teljesítésével a tanfolyam elvégzését igazoló tanúsítványt szereznek. A nem vizsgázó hallgatók tanfolyam-látogatási igazolást kapnak.
Képzés tervezett időtartama: 42 tanóra (36 óra elmélet, 6 óra gyakorlat) 6 héten keresztül (a tematika függvényében), péntek délután. (a képzést igény esetén kihelyezett formában is megszervezzük).
Részvételi díj: 90.000 Ft + ÁFA (A képzés díja a tananyagok árát is magában foglalja.)
Csoportlétszám: 15 fő – további jelentkezők esetén több csoportot alakítunk ki.
Képzés helye: Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Budapesti Tagozat,
Érdeklődés e-levélben: DocuWorld Portál Oktatás >>> vagy 06/30/600 31 26 telefonszámon vagy Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Budapesti Tagozat, Felnőttképzési Iroda (Fsz. 10.), 1139 Budapest, Fiastyúk u. 35-37., Tel: 450-2422, szaniszlo.gabor@mutf.hu, hoksza.marta@mutf.hu.
Tanfolyam tervezett kezdete: 2010. február 26.
A képzés elvégzését igazoló tanúsítvány megszerzésének feltétele: a képzési program elvégzése, valamint sikeres vizsga (írásbeli teszt illetve gyakorlat)
A képzés szakmai vezetője: Fodor Zoltán.
A képzés oktatói: A dokumentumkezelés, tartalomkezelés elméleti és gyakorlati szakemberei. A 2009-es évfolyam oktatásában a Canon Hungária Kft., Pataki Tamás üzletágvezető, ECM Consulting Kft., Sasi Péter ügyvezető igazgató, Eurodoc2000 Kft., Ács Zoltán szakmai igazgató vettek részt, az Akadémiát az OVITAS Magyarország Kft. támogatta.
A 2. évfolyam jelentkezési határideje: 2010. január 31.
Program tervezett indulása: 2010. február 26.
Jelentkezés és információ szakmai kérdésekben:
Docuworld Dokumentumkezelési és Iratkezelési Portál, Oktatás
Fodor Zoltán
06/30/600 31 26
oktatas@docuworld.hu
info@docuworld.hu
vagy
Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Budapesti Tagozat
Felnőttképzési Iroda (Fsz. 10.)
1139 Budapest, Fiastyúk u. 35-37.
Tel: 450-2422
szaniszlo.gabor@mutf.hu
hoksza.marta@mutf.hu
FONTOS: a tematika a jelentkező cégek, szervezetek igényei szerint bizonyos mértékig alakítható – ne habozzon tehát! Lépjen kapcsolatba velünk és mondja meg, hogy milyen témákat szeretne a törzsanyag mellett megtanulni! DocuWorld Oktatás >>> vagy 06/30/600 31 26 telefonszámon.
***
Kapcsolódó blog
Dokumentumkezelési Akadémia 2010. évi tanfolyamai >>>
Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség >>>
Kapcsolódó letöltés
Dokumentumkezelési és Iratkezelési Almanach (DIA) (PDF) >>>
Kapcsolódó Dokumentumkezelés és Iratkezelés Portál cikk
A dokumentumkezelés éve >>>
2009 a dokumentumkezelés éve >>>
Felvételét kérte a szakmai szövetségbe a Superbrand-del elismert cég >>>
Klondike az irattárban – dokumentumkezelés és iratkezelés a versenyképesség szolgálatában >>>
Szakmai szövetség a nagyvállalati tartalomkezelés (ECM) területén >>>
Dokumentumkezelési Akadémia – dokumentumkezelési tanfolyam >>>
Dokumentumkezelő rendszer és az emberi tényezők >>>
D-day, a dokumentumkezelés napja – dokumentumkezelés és tartalommenedzsment konferencia >>>
Jacques Guers lett a Xerox elnökhelyettese – sajtóközlemény >>>
Canon imageFORMULA P-150 – a szkennerek meseautója >>>
***
Szerző: DocuWorld Dokumentumkezelési és Iratkezelési Portál, dátum: 2010. január 5.
|