A szerződéskötés folyamata

A szerződéskötés folyamatában hagyományosan az ajánlatnak és elfogadásának, az ajánlattételre való felhívásnak és az ellenajánlatnak van kiemelkedő szerepe. Az elektronikus eszközök alkalmazása során nem egyértelmű e nyilatkozatok elhatárolása, azonban mielőtt ezzel foglalkozhatunk szükséges általában a nyilatkozatok hatályosulásának problémakörével foglalkozni.

A szerződési nyilatkozatok hatályosulása

Együttesen jelenlévő felek esetén a szerződéskötés folyamatában nem válik el egymástól az akarat kinyilatkoztatásának és tudomásulvételének pillanata, így a nyilatkozat megtételekor hatályosul. Az elektronikus szerződéskötés esetén, természetéből következően, még interaktív kommunikáció esetén sem beszélhetünk a felek együttes jelenlétéről.

Alapvetően két megközelítési lehetőség adódik: vagy az akaratnyilatkozat kifejtésének pillanata, vagy pedig a címzett, fogadó fél tudomásszerzésének időpontja irányadó.

Mindkét megoldás visszás eredményekre vezethet.

Ha az akaratnyilatkozat kifejtésének időpontját vesszük alapul, az „üzenet” időközben „elkallódhat”, továbbá a nyilatkozattétel ténye nehezen igazolható. Ha pedig a tudomásszerzéstől számítjuk az akaratnyilatkozat hatályosulását, a címzett azt tetszőlegesen elhalaszthatja, valamint ennek tényét is nehéz bizonyítani.

A forgalom biztonsága érdekében a jogtudomány e két megoldás egy-egy variánsát dolgozta ki: az elküldési elméletet (système d’expédition) és a megérkezési elméletet (système de réception). Mindkét elmélet fikción alapul, amely szerint a nyilatkozat megtétele és a tudomásszerzés regisztrálható időpontokhoz köthető.

Mindkét elméletnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, mindkettő alkalmazására találunk – bár nem feltétlenül tiszta – példát: az angolszász jogrendszerekben (és így főként az Egyesült Királyságban) az elküldési elmélet dominál, a kontinentális jogrendszerek hagyományosan a megérkezési elméletet preferálják. Az elküldési elmélet mellett leginkább hangoztatott érv, hogy az elküldést sokkal egyszerűbb bizonyítani, ez az érv a technológia fejlődésével gyengül, hiszen ma már lehetséges a beérkezés időpontját is regisztrálni (e-mailek esetében ez például automatikus), a megérkezési elmélet alátámasztására pedig a kereskedelem biztonságának fontosságát és a fogyasztó védelmét emelik ki, azonban ez az érv sem teljesen meggyőző.

Ha egy fogyasztói szerződésre irányuló nyilatkozattételt veszünk alapul, az elküldési elmélet semmiképpen sem szolgálhatja a fogyasztó védelmét, de ugyanígy a megérkezési elmélet sem, hiszen a megérkezéstől a tudomásvételig – a fogyasztó hibáján kívül – jelentős idő telhet el. Ez az ellenpontja a tudomásulvételi elmélet már említett, halogatáson alapuló hibájának.

Az uniós szabályozás, és ezzel összhangban a magyar elektronikus kereskedelmi törvény is, a megérkezési elméletet támogatja, azzal a kiegészítéssel, hogy akkor kell megérkezettnek tekinteni egy nyilatkozatot (és visszaigazolását), amikor az a címzett számára hozzáférhetővé válik („able to access”). Ahogyan egyes jogrendszerekben kétséges, mikor tekintünk egy nyilatkozatot megérkezettnek, úgy nálunk (és az unióban) sincs tisztázva a hozzáférhetővé válás időpontja.

Úgy tűnhet, hogy a jogalkotó egy bizonytalan fogalmat egy másik bizonytalan fogalommal próbál megmagyarázni, valójában egy hézagot próbál lefedni: a Ptk. a távollévők közötti szerződések körében szabályozza a szóban, szóbeli üzenettel, írásban és távirati úton közölt nyilatkozat hatályosságát, azonban nem rendelkezik – az elektronikus szerződéskötés esetében tipikusnak mondható – távollévők közötti ráutaló magatartással tett nyilatkozatok hatályosulásáról.

Megoldást valószínűleg csak a joggyakorlat ad, azonban kétséges, hogy egy olyan fogalom tisztázatlansága, amely a szerződés létét vagy nemlétét határozza meg, mennyiben segíti az elektronikus kereskedelembe vetett bizalom erősödését.

Ajánlat vagy felhívás ajánlattételre?

Amennyiben a fél akaratnyilatkozata közvetlenül szerződéskötésre irányul, méghozzá oly módon, hogy az ezzel egybecsengő nyilatkozat kölcsönös kötelezettségeket keletkeztet, akkor ajánlatról beszélünk. Ha azonban a nyilatkozattal egybecsengő válasznyilatkozat nem alkalmas arra, hogy szerződést keletkeztessen (tartalmi hiányosságok miatt), akkor csupán ajánlattételre való felhívásnak minősül.

A két fogalom elhatárolása már a hagyományos szerződések körében sem egyszerű, a definíciók gyakran nem adnak semmilyen támpontot (pl. a szerződést megelőzően tett utolsó előtti nyilatkozat). Félő, hogy a hagyományos szerződéskötéssel kapcsolatban rögzült gyakorlat analógiája – ahogyan a cyberlaw más területein is – torz eredményekre vezet.

A legszembetűnőbben ez az internetes árukatalógusok esetén jelenik meg. A hagyományos értelemben vett katalógusok, újsághirdetések vagy a hagyományos médiában szereplő ún. közvetlen ajánlatok esetén szétválik a kínálatról való értesülés, a megrendelés és a fizetés mozzanata. Továbbá a „kereskedő” részéről tett első nyilatkozatból általában mindig hiányzik valami, „ami a szerződés összes lényeges elemeit illető konszenzust jelentené annak elfogadása esetén”, azaz nem tekinthető ajánlatnak, csupán felhívásnak. Az ajánlatot a fogyasztó teszi meg a megrendeléssel.

Az elektronikus kereskedelemben jellemző általános szerződési feltételek alkalmazása esetén azok csak akkor válnak a szerződés részévé, „ha azt a másik fél [jelen esetben a fogyasztó] kifejezetten, vagy ráutaló magatartással elfogadta”. Emiatt vagy arra van szükség, hogy a fogyasztó megrendelése tartalmazza az általános szerződési feltételeket, vagy pedig arra, hogy a fogyasztó megrendelésének megérkezése után a forgalmazó tájékoztassa a fogyasztót az általános szerződési feltételekről. Ez a nyilatkozat azonban új ajánlatnak is minősülne, hiszen a fogyasztónak erre reagálnia kellene (kifejezetten, vagy ráutaló magatartással el kellene fogadnia). Az utóbbi megoldás nagyban lelassítaná a szerződéskötés folyamatát, és ezzel az internetes szerződéskötés legfontosabb előnyét, a gyorsaságot szüntetné meg.

Az előbbi megoldás kivitelezhető akkor, ha a fogyasztó számára egyértelművé válik, hogy a katalógusban szereplő felhívás nyomán tett megrendelés az általános szerződési feltételek hallgatólagos (vagy ráutaló magatartással tett) elfogadását jelenti. Ennek legegyszerűbb megvalósulása, ha a fogyasztó a megrendelését egy (pl. a honlapon elhelyezett) blankettaszerződés alkalmazásával küldheti el (amely tartalmazza az általános szerződési feltételeket).

A hatályos magyar jog, az információs társadalmi szolgáltatások esetében, elébe megy az elméleti vitáknak és rögzíti, hogy az igénybe vevő (fogyasztó) megrendelése ajánlatnak minősül, hogy a szolgáltató (forgalmazó) köteles az általános szerződési feltételeket az igénybe vevő számára tárolható és előhívható módon hozzáférhetővé tenni.

Jellemző, hogy a probléma egy nem rendezett szeletét, azaz, ha a szerződés „kizárólag elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű eszközzel tett címzett nyilatkozatok útján” jön létre, maga a jogszabály sem rendezi. Ez esetben általános szerződési feltételek esetén marad a fent felvázolt, a szerződéskötési folyamatot nagyban lelassító „levelezgetés”.

Ajánlati kötöttség

Az ajánlat megtételével és hatályosulásával függő jogi helyzet jön létre, amely az ajánlattevőt köti. Az ajánlati kötöttség egyrészt az elfogadási hatalom időtartama (az elfogadó fél részéről), másrészt jelöli az ajánlattétellel járó „függőségi” kockázat idő tartamát (az ajánlattevő részéről). A jogintézmény nélkül az ajánlattétel és elfogadásának intézményei kiüresednének.

Ha az ajánlattevő az ajánlati kötöttségről eltérően nem rendelkezik, alapvető különbség van az ajánlati kötöttség szempontjából az együttesen jelenlévő felek és a távollévők közötti szerződéskötések esetében. Jelenlévők között tett ajánlat esetén az ajánlati kötöttség megszűnik, ha az ajánlatot nyomban el nem fogadják. Távollévők között azonban jelentőssége van a kötöttség kezdő és végső időpontjának.

A telefonon tett ajánlat és elfogadás esetében a hatályos magyar jog az ajánlati kötöttséget a jelenlévőkre vonatkozó szabályozás alapján határozza meg. Az indok itt az azonnali válaszadás lehetősége, amely értelemszerűen lecsökkenti az ajánlati kötöttség idejét, éppen ezt támasztja alá az, hogy „a telefonon tett ajánlatra a jelenlévő személynek tett ajánlat szabályait csak akkor lehet alkalmazni, ha az ajánlattevő nem zárja el a másik felet a nyombani válaszadás lehetőségétől”.

Ha azt nézzük, hogy elektronikus úton a nyombani válaszadás lehetőségét a technika túlnyomórészt garantálja, indokolt lenne a nyombani ajánlati kötöttség alkalmazása abban az esetben, ha rövid időn belüli üzenetváltásra van lehetőség. Az elektronikus úton és a jelenlévők között szóban (valamint a telefonon) történő szerződéskötés között alapvető különbség azonban az, hogy az utóbbiak tipikusan egyszerű, kis gazdasági jelentőségű ügyletek, amelyek nem kívánják meg az ajánlat alapos áttanulmányozását, míg elektronikus úton tetszőlegesen bonyolult ügyletek is megköthetőek.

Továbbá az elektronikus szerződéskötéssel szembeni bizonytalanság, valamint a fogyasztóvédelem szempontjai is indokolják, hogy a nyombani ajánlati kötöttséget azokra az esetekre korlátozzuk, amikor a felek tényleges interaktív, párbeszédes kapcsolatban vannak (amelyre lehetőséget ad az elektronikus út, ám ez a megoldás nem kizárólagos, sőt nem is tipikus).

Távollévők között az ajánlati kötöttség kezdő időpontját általában a hatályosság időpontjától számítják. Az ajánlati kötöttség időtartamát csak a legritkább esetben határozzák meg fix időtartamban: Ausztriában „amennyi idő kétszeri válaszadáshoz szükséges”. Jellemzőbb egyfajta elvárhatósági küszöb alkalmazása, mint például a hatályos magyar jogban: „amelyen belül az ajánlattevő – tekintettel az ajánlatban megjelölt szolgáltatás jellegére és az ajánlat elküldésének módjára – a válasz megérkezését rendes körülmények között várhatta”.

A távollévők között kötött szerződések legtipikusabb esete a postai úton történő ajánlattétel, illetve elfogadás. Éppen ezért a postai kommunikációban a fentieknél sokkal konkrétabb különszabályokkal találkozunk, például az ajánlat megérkezésének napja (éjfélig), vagy a magyar bírói gyakorlat szerint „postafordultával”, ami vélelmezetten 2 nap.

Az elektronikus szerződéskötés esetében „postafordultával”, azaz a postai utaztatás idejével nem kell számolnunk, de szükséges lehet (a forgalom biztonsága és fogyasztóvédelmi szempontok miatt) egy vélelemmel kitölteni az elküldés és a hatályosulás (azaz a hazai szabályozás szerint a hozzáférhetővé válás) ideje közötti intervallumot. Ezt valósítja meg a hatályos magyar jog, amikor a vonatkozó uniós irányelvvel összhangban kimondja: „A szolgáltató köteles az igénybevevő ajánlatának megérkezését az igénybevevő felé elektronikus úton haladéktalanul visszaigazolni. Amennyiben e visszaigazolás az igénybevevő ajánlatának elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik meg az igénybevevőhöz, az igénybevevő ajánlati kötöttsége megszűnik.”

A szabállyal kapcsolatban, a törvény hatályának problematikáján túl, az is felmerül, hogy az egyes eszközök esetében más-más vélelmezett időre lenne szükség, ezt oldja a „haladéktalanul” kifejezés, ám a 48 órás vélelmezett határidő megdöntése a (jelen esetben tipikusan fogyasztó) ajánlattevő részéről súlyos nehézségeket jelent. Fogyasztóvédelmi szempontokat érvényesít az, hogy e rendelkezés fogyasztói szerződések esetében kógens jellegű, azaz a fogyasztó (mint ajánlattevő) nem mondhat le erről a kedvezményéről, ez relevanciával a blanketta jellegű megrendelőlapok esetében bír.

Ezt az érvelést támasztja alá az Új Ptk. Koncepció is, amikor (a törvény elfogadása előtt egy évvel) a most hatályos Ptk.-beli ajánlati kötöttségekre vonatkozó szabályokat azzal a megjegyzéssel kívánja kiterjeszteni az elektronikus szerződéskötésre, hogy az „ajánlati kötöttségre vonatkozó szabályok diszpozitív jellegét az eddigi gyakorlat szerint a cégek az ajánlati kötöttség kizárására használják fel”.

A probléma feloldására egyfajta, az egyesült államokbeli postai megoldáshoz hasonló rendszer jelenthetne hatékonyabb eszközt, például ha az elküldés és a tudomásszerzés (amennyiben ezek időpontjának regisztrálását a technológia lehetővé teszi) között eltelt időt, mintegy vélelemként a válaszadáshoz szükséges idővel azonosnak ismernék el.

A sorozat folytatódik, olvassa velünk tovább!

Szerző: Baranyi Bertold, dátum: 2006. 04. 03.